fbpx

Fellépők

Tankcsapda

A Tankcsapda azon kevés rendszeresen koncertező zenekarok közé tartozik, akik nem csak itthon, hanem már számos európai országban is sikeresek. Egyedülálló hangzásvilágával és tartalmas dalszövegeivel a magyar zenei élet kiemelkedő pontját képezi, mely mind a mai napig mit sem veszített népszerűségéből. A Tankcsapda üzletileg is sikeres vállalkozás, saját üzleti modellel, kanyarokkal és útkereséssel kerültek 2017 tavaszán a Forbes magazin címlapjára. A zenekar lemezeladásban és több százezres koncert-látogatottságával is a legsikeresebb hazai előadók táborát erősíti, dalaikon generációk nőttek és nőnek fel a mai napig is.

Дeva

Дeva, a budapesti Takács Dorina DIY solo projektje. A 21 éves előadó üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. Számait ő írja, producereli, énekli és a lemezborítóit is ő készíti. Különleges zenéje egy ősi földre kalauzolja a hallgatót – számait atmoszferikus lágy hangok, selymesen pulzáló basszus és a magyar népdalok misztikus világából merített töbszólamú mantrák jellemzik. Dalait már számos európai és tengerentúli rádió (KEXP fm) játsza és a Spotify dedikált playlistjeire is beválogatták. Nemrég megkapta a Petőfi Rádió legjobb női előadó díját és a Music Moves Europe Díjat, amely az Európai Unió neves kortárs könnyűzenei kitüntetése.

Aurevoir

Az Aurevoir. fúziós-folk banda ragyogó ütemekkel, emlékezetes dallamokkal, csábító feldolgozásokkal, egy hullámvasút, amely egy est folyamán az elvarázsolt ír dombokról a vad Balkánra repíti közönségét a Kárpát-medence hangulatos mélységeibe egyetlen dallal. Ha a magyar költészet rejtett boltozataiból előkerült elbűvölő varázslatok és kísérteties hangok nem elegendőek a varázslathoz, az élő show puszta energiája és színpadi jelenléte mindenképpen meghozza a trükköt. A zenekar az országhatáron túl is rendszeresen koncertezik: voltak Erdélyben és a Felvidéken, több európai nagyvárosban, mint Berlin, Prága vagy Krakkó, sőt eljutottak egészen Kínáig, ahol a sanghaji magyar pavilon megnyitóján játszottak.

Byealex és a slepp

A ByeAlex és a Slepp alakulása nagyjából 2015 nyarára tehető. Alex már előtte is zenekarával járta az országot, de egyre világosabb lett számukra, hogy a ByeAlex mint önálló zenekari név, nem állja meg a helyét. Két tag cseréjével így, Márta Alex (ének, szájharmonika), Szeifert Bálint (basszusgitár, vokál), Schnellbach Dávid (szólógitár), Fekete Balázs (dob), és Tóth G. Zoltán (gitár) ötösében megalakult a ByeAlex és a Slepp. Már 2015 őszén sikereket értek el Még mindig című dalukkal, ami mai napig a rádiók egyik kedvence. Alex tudja, hogy egyéb közéleti szereplései miatt mindig is különc lesz a zeneiparban, de a Sleppel karöltve hisznek a zenéjükben, amelyet megállás nélkül fejlesztenek, és a közönségük iránti tisztelettel játszanak mindenhol.

30y

A pécsi 30Y az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikersztoriját tudhatja magáénak a magyar rockzenei színtéren: kis vidéki együttesből az ország legnépszerűbb koncertzenekarai közé emelkedett. Játszott a Muse előtt a Budapest Sportarénában és a Franz Ferdinand előtt a VOLT-on, számos hazai fesztivál fő fellépőjeként és külföldi klubok vendégeként, teltházas Szentimentálé koncerteken a Művészetek Palotájában és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Lóci játszik

Aki egyszer elmegy egy „Lóci” koncertre, az szinte egyből rajongóvá válik, ugyanis a csokornyakkendőről elhíresült csapat fellépésein személyesen is átélheti a közönség, hogy milyen az, amikor Lóci játszik. Egy zenekar karrierjének pedig talán legizgalmasabb pillanata, amikor “beindul a szekér” és erős lendületet vesz a sikerhez vezető emelkedőn. A zenekar néhol balkáni, néhol alternatív beütésű, és ez pedig egy olyan családias és szórakoztató hangulatot hoz, hogy az ember rögtön úgy érzi, teljes mértékben ellazulhat.

Konyha

Akik segítenek százszor visszajátszani életed nagy pillanatait, mindegy, hogy 17 vagy 77 éves vagy: a Konyha több, mint egy évtizede írja különleges dalait, amelyeknek minden sora személyes, mégis meghagyja a hallgatók számára a helyet saját történetüknek. Bár a csapat 2019-ben jutott el a szélesebb közönség-sikerig “Százszor visszajátszott” és “Földrevaló” című dalaival, immáron öt albummal büszkélkedhet. Dalaik - akárcsak egy valódi konyha - személyes térként működnek.

Edda

Az Edda Művek Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttese. Az együttes magva 1973-ban alakult Griff néven, majd 1974-től Edda néven folytatták (ezt tekintjük a zenekar születési évének a „miskolci időszámítás" szerint, valamint ez év szeptemberében lett Pataky Attila az énekes). A zenekar nevében a „művek" szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban - az „acélvárosban" - kezdte pályafutását. A lemezeladást nézve Magyarország egyik legsikeresebb rock csapata lett. Szinte valamennyi lemezük "bearanyozódott". Ők voltak az elsők, akiknek vidéki létükre sikerült megtörni a fővárosi bandák egyeduralmát.

Csík zenekar

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy már 30 éve töretlen erővel, az idő, a divatok múlásával nem törődve, a nehézségeket leküzdve, a sikereket ügyesen kezelve létezik és dolgozik. Nos, ez a Csík Zenekar. Jövőbeli műsoraikban a közönségük által szeretett igényes, sokszínű zenei világukat viszik tovább az új dalaikban, miközben megidézik azokat a régi szép összeállításokat is, amelyek nemcsak a ők szívünkben, a közönségük lelkében, hanem az utóbbi évtizedek magyar zenei palettáján is nyomot hagytak végérvényesen.

Analog balaton

Az Analog Balaton egy budapesti elektronikus zenei duó. Zenéjük a pop/rock dallamosságát ötvözi az elektronikus zene monotonitásával, szövegeik szétcsúszott hajnalok és másnap reggelek lenyomatai. A zenekar hat éves fennállása alatt megfordultak már a Sziget Fesztiválon, Balaton Sound-on, Volt Fesztiválon, Fishing On Orfűn. Bár a zenekar 2017 óta aktív, első lemezük csak 2021-ben jelent meg: a “Lent” című albumukat közel teltház előtt mutatták be az Akvárium Klub Nagy Halljában, két egymást követő este is megtöltötték a Turbinát, valamint az A38 Hajót is. A “Lentet” nemcsak a közönség szerette: a legtöbb hazai év végi listán a legjobb lemezek között szerepelt, a Petőfi Zenei Díjon pedig elnyerték Az év elektronikus zenei előadója díjat is.

HOBO

Földes László - művésznevén Hobo - Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese, a magyarországi blues egyik úttörője. Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 50 albumot, 9 könyvet adott ki, 6 színpadi mű, 6 monodráma, 9 filmszerep, 9 színházi szerep köthető a nevéhez.

Magashegyi underground

Az együttest 2004-ben alapította Fodor Máriusz, de igazán Bocskor Bíborka énekesnő belépésével találta meg igazi hangját: a vele készített Szeplős Váll és Anglia című dalok hamar ismertté tették a csapatot. Stílusuk bekategorizálhatatlan: városi folkzenéjükben gyakran hallhatunk elektronikus-zenei hatásokat és erős sláger-szerzői vénájuk ellenére nem félnek a sötétebb tónusoktól sem. A csapat Bocskor Bíborka egyéves szülési szabadsága után 2021-ben kipihenten, újult energiákkal tért vissza a koncert színpadokra, a rajongók legnagyobb örömére.

IRIE MAFFIA

Hihetetlen, de az Irie Maffia zenekar idén ünnepli fennálásának 18. évfordulóját, így a maffiózók végre felnőttkorba léptek. Senáék az idei évet egy különleges ballagási bankettel turnézzák körbe, ami már nem is egy hagyományos koncertre, hanem inkább a színházi előadások világára emlékeztet. Egy teljesen új színpadkép mellett a koncert műsorába bekerülnek a zenekar legerősebb dalai az elmúlt 18 évből és több olyan történet is napvilágot lát a zenekar életéből, amiket csak a zenekarhoz legközelebb álló emberek ismerhettek.

Lotfi begi

Június 15-én csütörtökön érkezik a NyárON lemezjátszói mögé a Rádió 1 lemezlovasa Lofti Begi.

mihai popoviciu

A csajod

A Csajod egy 2018-ban, Kolozsváron alakult rockzenekar. 2019-ben debütált a zenekar első “A Csajod” című kislemeze. A ritmusos és stílusban változatos zeneiség mellett a dalszövegre fektetett hangsúlyt demonstrálja, hogy a csapat megszerezte az udvarhelyi szervezésű Siculus Fesztivál “Legjobb Dalszöveg” díját. A 2022-ben megjelent “Alig használt álmok turkálója” című nagylemez egy fontos mérföldkő a zenekar történetében. A lemezbemutató klubturné erdélyi és magyarországi helyszínei közül kiemelhető a budapesti Dürer kert, szegedi Grand Café, a debreceni Erdei Víztorony vagy a nagyváradi Moszkva Cafe.

4s street

A 4S Street 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson. A zenekart Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok) alkotják. Legelső nagylemezük Fellegvár címmel jelent meg 2019-ben, majd a második 2021-ben, amely a Szebb napok címet viseli. Utóbbi az arany, majd a platinalemez minősítést is megkapta. A fiatal zenekar 2022-ben, a Petőfi Zenei Díj – Év zenekarának járó elismerését szerezte meg, majd ugyanebben az évben a Fonogram Magyar Zenei díj év felfedezettje kategóriájában is jelölést kapott. Dalaik több millió lejátszást és megtekintést jegyeznek az online platformokon, a zenekar nevével gyakran találkozhatunk a hazai toplistákon.

KRÚBI ÉS BEATÓ - MIRROR GLIMPSE

A Mirror Glimpse Krúbi és BEATó duója, első lemezük, a Legendás ribancok nyomában igazán szórakoztató baromkodás. A kerettörténet szerint "Magyarországon több rejtélyes ribancészlelést jelentettek, mint bárhol máshol a világon. Most egy keményvonalas vadász páros az igazság nyomába ered." A számok azért nemcsak erről szólnak, van bandázás, rendőrözés és ivászat is, műfajilag pedig mindenféle bulis hiphop a diszkóstól a súlyos basszusokkal támadó kaszabolásig. Egy pillanatig sem lehet komolyan venni, de azért rendesen össze van rakva.

Törzs

A Törzs egy budapesti instrumentális posztrock zenekar. A ‘Tükör’ című harmadik lemezüket az Aggteleki Cseppkőbarlangban vették fel. A lemezt az amerikai A Thousand Arms és a német Golden Antenna Records adta ki bakeliten 2019-ben. Ez után meghívást kaptak a moszkvai Moscow Music Week (2020) és a magyar BUSH (2021) showcase fesztiválokra.

Palma hills

Palma Hills egy 2012-ben Székelyudvarhelyen alakult zenekar. Tagjai Butu Arnold (ének, gitár), Siklódi Bátor (basszusgitár, vokál), László Péter (dobok), Kövecsi Norbert (billentyű, gitár, vokál), Lukácsi Előd (gitár). Zenéjüket leginkább a hangszerekből nagy zuhatagokban hullámzó modern-psy, atmoszférikus neo-soul, tengerparti homokban verejtékező dream-pop és derék riszálós surf zene jellemzi. Mindezek mellett hűek maradtak a cipőket földhöz szegező vagy éppen melodikus garage rockhoz, így jelenlétükben minden adott az “ereszd el a hajam” Hangulathoz.

Bongor

Berta Csongor - bongor, ‘92-ben született Szabadkán. A rap műfajhoz való kötődése nagyon korán és erősen kialakult, a brooklyn-i gengszterség a szabadkai Tesla telepen érte. Ha fülében szólt a Lose Yourself, mérhetetlen bátorságra tett szert: jöhettek vele szemben akárhányan, ő akkor se ment át az út túloldalára... A szabadkai gengszterélet azonban már a múlté. Bongor jelenleg az alternatív hip hop világában alkot. Minden zenéjében alámerül, hogy saját tört darabjaiból összerakjon neked valamit és felhozza a mélyből, hogy aztán együtt röhögjetek: milyen patetikus és sekély a mélység…

oiee

Az elektronikát tropical house-szal, technoval, nudiscoval, discoval, trance-szel és R&B-vel táncolható melódiává kotyvasztó OIEE jelenleg második nagylemezén dolgozik, ami 2023 tavaszán jelenik meg. A lemezen közreműködik a Grammy-díjas Steve Dub (The Chemical Brothers, The Prodigy), SENA, Aluphobia, WaTa, Badfocus (CZ) és Zahár Fanni is. OIEE meghívást kapott Európa legnagyobb showcase (bemutató) fesztiválja, a Eurosonic kísérő programjára, ahol 2023. januárjában lép fel. Első lemezén hallható Still Dey Inside című száma a BBC 1Xtra műsorában premierezett, míg Stays Like This és Kawhi című dalaihoz készült klipje díjakat nyert a Magyar Klipszemlén.

KRAAK & SMAAK (DJ SET)

Kraak & Smaak, holland producer, DJ és élő előadóként, hihetetlenül sikeres pályát futottak be az első EP-jük megjelenése óta az 2000-es évek elején. Az öt stúdióalbum és a számos kislemez és remix (köztük Jamiroquai-tól Solomun-ig) mellett, jellegzetes hangzásuk, amelyben diszkó, funk, elektronikus és house elemeket kombinálnak, nemzetközi hírnévet hozott nekik. DJ szetteik és élő fellépéseik az egész világot bejárták, és a legismertebb fesztiválok színpadain is megfordultak. Idén ünneplik 20 éves jubileumukat, amelyet különleges kiadásokkal és koncertekkel koronáznak meg.

random trip

A Random Trip egy 12 éve működő produkció, amelyben a magyar zenei szcéna tehetséges fiatal zenészei játszanak igazán improvizatív zenét minden stílusban és éjszakába nyúlóan jam-elnek. Díjak: Highlights of Hungary 2018, Artisjus-díj 2021 jelölés. A legnagyobb magyar tehetségeken kívül már olyan nemzetközi zenészek is csatlakoztak a folyamatosan változó felálláshoz, mint Lylit (ex Parov Stelar), DTale (Sigma Live, Genesis), Zalon (Amy Winehouse), iLLspokin, Vula Malinga și Brendan Reilly (Basement Jaxx), Derrick McKenzie (Jamiroquai), DubFX. Winehouse), iLLspokin, Vula Malinga & Brendan Reilly (Basement Jaxx), Derrick McKenzie (Jamiroquai), DubFX.

VERSSOROCK Novák Péterrel

A Vámszer Géza Művészeti Népiskolában dalszerzés és dalszövegírás témákban immár harmadik tanév óta zajló tehetséggondozó program idei záró előadása. A koncerten a program gitáros-énekes résztvevői saját dalaikat és versmegzenésítéseiket adják elő, többek között a Gryllus Kiadónál 2022-ben megjelent Petőfi-lemezről. Közreműködnek a program vezetői, Dr. Prohászka Rád Boróka és Sinha Róbert, valamint a magyar kulturális élet egyik legsokoldalúbb és legismertebb szereplője, Novák Péter. A program támogatója: Hargita Megye Tanácsa.

Kapcsolat:

E-mail: office@nyaron.ro

Telefonszám: +40 774 583 004; +40 775 247 950

Hétfő: 9:00 – 12:00
Kedd: 14:00 – 18:00
Szerda: 12:00 -16:00
Csütörtök: 10:00 – 16:00
Péntek-Vasárnap: 12 00 – 18:00

Szabályzatunk

Kövess itt is:

Kövess minket, hogy ne maradj le semmiről, ami NyárON Szereda!

©2023. created by MADVERTISING